Mivel fantasztikus megfigyeléseimmel egyenlőre nem tudom lenyűgözni a nagyérdeműt, ezért elhatároztam, hogy minden napra az adott dátumhoz tartozó csillagászattörténeti érdekességekről, megfigyelési javaslatokról fogok írni. Természetesen ezt nem kútfőből fogom megtenni, hanem az évek során összegyűjtögetett e-book-okból és csillagászati könyvekből kiollózva, valamint a neten fellelhető anyagokat alapul véve. Remélem tetszeni fog mindenkinek, bár nyilvánvalóan a hozzám hasonló kezdők lennének az igazi célközönség. A félreértés elkerülése végett még egyszer hangsúlyozom, hogy a cikkeket én csak összeollózom, tehát nem kívánok "szerzőként" tetszelegni, a célom kizárólag az, hogy ismereteket osszak meg (és az angol nyelvet gyakoroljam a fordítás közben).

1782-ben ezen a napon született báró Wilhelm_von_Biela osztrák katonatiszt és csillagász. Von Biela - több napfolt megfigyelés és önálló üstökösfelfedezés mellett - kiszámolta egy Messier által 1772-ben már ugyan felfedezett, ám később elveszett üstökös 6.6 éves keringési ciklusát. Ez az üstökös - hivatalos nevén 3D/Biela - 1846 körül részre szakadt, majd a csillagász számításainak megfelelően 1852-ben újra megfigyelhető volt, mint egy kettős magú, tág üstökös-pár. A tagok távolsága ekkor már közel 2,5 millió km volt. A Halley és Encke üstökösök után ez lett a harmadik periodikus üstökös, amelynek a keringési ideje ismertté vált. A 3D/Biela pályaadatait és a keringését bemutató animációt megtekinthetjük a NASA (Jet Propulsion Laboratory) honlapján. Vitatott feltételezések szerint ennek az üstökösnek a darabjai csapódtak a Földbe 1871-ben, a nagy cichagó-i tűzvészt és a wisconsin-i Peshtigo környékét megsemmisítő tűzvihart okozva. Wilhelm von Biela tiszteletére krátert neveztek el a Holdon.

Ma éjjel - tiszta ég esetén - kitűnő alkalom nyílik egy figyelemre méltó üstökös-szerű csillagköd megfigyelésére a Monoceros csillagképben. Az NGC 2261 lajstromjelű diffúz ködöt William Herschell fedezte fel 1783. december 26-án. A Betelgeuse-től indulva, kb. egy "ökölnyire" keletre megtalálható a jóval halványabb 13 Monocerotis csillag. Binokulárban, vagy a keresőtávcsőben megfigyelhető, hogy a 13 Mon csillagnak van egy fényes, tág optikai párja észak-keleti irányban. A csillagpár által kijelölt irányt követve 2 foknyira, eljutunk az NGC_2261-hez, népszerűbb nevén a Hubble változó ködéhez. A diffúz köd 10 magnitúdós látszó fényességgel a nagyobb távcsövekben határozott kék színben pompázik és egy igazi rejtélyt jelentett a csillagászok számára. A ködöt megvilágító csillag az R Monocerotis, egy T Tau típusú változócsillag (10-12 magnitúdó fényességgel), amely nem szokványos színképet mutat és talán egy kifejlődő bolygórendszer központi csillaga. Ráadásul kettős rendszer, a két komponens kb. 500 CSE távolságra kering egymástól. A főcsillag 10-szer nagyobb tömegű, mint a Nap, társcsillaga mintegy 1,5-szeres naptömeggel bír. Az R Mon nem mindig figyelhető meg közvetlenül, mivel elbújik az ionizált ködösség mögött. A köd fényességváltozása nem megjósolható és nem feltétlenül esik egybe az R Mon változásaival. Gyaníthatóan a ködben változó sötét anyagfelhők árnyékolják változatosan a csillag fényét. Megpillantásához jó ég és egy 8 cm-es távcső kell, de volt, hogy 15 cm-es teleszkóppal sem lehetett megtalálni. A nagyításokat jól tűri, igazi szépségét nagyobb nyílásnál mutatja meg. Az alábbi képekre kattintva az objektumhoz tartozó keresőtérkép és a APOD-on (1999. október 20-án) bemutatott köd fotója tekinthető meg.