Miután megmértem és kiszerkesztettem minden szükséges adatot a Newt program segítségével, bejelöltük az eredeti tubuson azokat a pontokat, ahol vágnunk, vagy lyukasztanunk kell. Nagy lélegzetet vettünk, aztán fűrészlapot ragadtunk és lemetszettük a feleslegessé vált csődarabot. A program adatai alapján előfúrt kihuzat helyét egy számomra ismeretlen eszköz - fúrógépre szerelt kör alakú fűrészfogas maró - segítségével alakítottuk a megfelelő méretűre. Ez elég horror beavatkozásnak tűnt.

Itt aztán egy kicsit meg is szaladt a herkenytű, de nem vészesen, csak a tubus festéséről  mart le egy kis darabot. Ez nem is fog látszani, mert az új kihuzat teljesen takarni fogja a sérülést. A munka fázisairól egyébként a képre kattintva, vagy ide klikkelve láthattok további fotókat.

A kihuzat kör alakú nyílását az egyik oldalon meg kellett reszelni, hogy a fogasléc gond nélkül beférjen. Dörzspapírt használva szépen lesimítottam a sorjás részeket. Kimértük és bejelöltük, majd kifúrtuk a segédtükör póklábainak helyét, valamint a kihuzat rögzítőcsavarjainak nyílását. Ekkor már láttam, hogy az egész beavatkozás legkritikusabb része a távolságok helyes megállípítása és kimérése volt. Ugyanis ha rosszul mértem ki a főtükör fókusztávolságát, akkor a kihuzat adott esetben túlságosan bele fog lógni a fényútba. Ugyan el lehetne vágni a kihuzatot, de ez a fogaslécet is tekintetbe véve nagyon gánya munkának tűnt. A legjobbakat remélve összeszereltem a segédtükröt, majd a póklábak segítségével a helyére csavaroztam.

A kihuzat felszerelése alapból problémás, hiszen a kihuzat talpának az íve jóval nagyobb, mint a tubus falának az íve, így felcsavarozás után a kihuzat talpa kissé eláll a tubus falától. Fény nem jut be a tubus kihuzat nyílásába, de nem túl szép látvány így a távcső. Majd ki kell találnunk valamit ennek a megoldására.

Addig is alátétekkel rögzítettük a kihuzatot. Helyére csavaroztam a főtükör foglalatát, majd nagyjából tengelybe állítottuk az optikai elemeket. Azért mondom, hogy nagyjából, mert csak úgy szemre végeztük el a kollimációt.

Este kivittem a tubust a szabad ég alá, mert már majd megevett a kíváncsiság, hogy mennyire szúrtam el a méreteket. A lenyugvó Napot tekintve a kihuzat nem lógott bele a fényútba. Hála Istennek, vagy inkább a Newt programnak és jómagamnak a Szaturnusz esetében sem tapasztaltam kitakarást sem a 10mm-es, sem a 25mm-es okulárt használva. A fényesebb csillagokat szemlélve sem lógott bele a csőbe a kihuzat. A mérések és a jelölések, majd utána a hentesmunka tehát pontosnak mondható. REMEK!

Azt még meg kell említenem, hogy a kollimáció hiánya drasztikusan látszódott a távcső nyújtotta látványon. A Szaturnuszt nem tudtam élesre állítani, a csillagok defókuszált képe pedig ovális alakú és meglehetősen szabálytalan volt. Igazából nem tudom, hogy ez a kézzel készített Urániás tükörnek köszönhető, vagy a gyenge jusztírozásnak. Ha lefestettem a tubust és újra összerakom a távcsövet, akkor igyekszem pontosan beállítani az optikát és utána újabb teszteket végezni.